2011. július 7., csütörtök

Játéktár - Próbatétel

A mai napon életünket a szabadban töltjük.  1 óra múlva kikapcsoljuk az áramot, a gázt, a telefonokat, a vízcsapot tilos megközelíteni, a pénz létezését is elfelejtjük. Nos, kezdhetünk gondolkodni, mit eszünk, mit iszunk, hol főzünk, hogyan mosakodunk, mivel világítunk majd este, mivel töltjük az időnket tv nélkül. 


Lányoknak:

Túlélő lepény recept (kenyér helyett):

Hozzávalók:

  • 1 kg  liszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1/2 teáskanál cukor
  • 1/2 evőkanál só
  • min. 0,5 l langyos víz

Elkészítés:

Kevés langyos vízben elkeverjük az élesztőt, a cukrot ées a sót, a liszthez adjuk, és annyi vízzel gyúrjuk ki, hogy lágy kenyértészta állagú masszát kapjunk. Letakarva 1 órát kelesztjük. Lisztes kézzel 10-15 golyót formálunk belőle, ezeket 15 percig pihentetjük. A golyókat jól belisztezve 1/2 cm vastagra, pitanagyságúra nyújtjuk. Kb. 2-3 perc  alatt megsütjük és amikor felpúposodik (szétválik), megfordítjuk, a másik felét is zsemleszínűre sütjük (ha fehér marad, az sem baj, nem szabad túlsütni). Tálba szedjük, konyharuhával letakarjuk, különben ropogós és kemény lesz.

Fiúknak:

Katt: Tűzcsiholás